Oldalak

2014. november 23., vasárnap

Piros papírcsillag az ablakba




Mai alkotás a fenti képen látható piros transzparenspapírból hajtogatott, kb. 30 cm átmérőjű csillag. Nemrég fedeztem fel magamnak ezt az áttetsző papírfajtát. Amikor átszüremlik rajta a fény, kirajzolódik a hajtogatás mintája. Értelemszerűen ahova több papírréteg kerül, sötétebb a szín, ahol pedig kevesebb, ott egész halvány marad. Ezt használjuk ki a csillag elkészítése során. 


Tetszőleges színű transzparenspapírból vágjunk ki 16 db, 5x15 cm-es téglalapot. Ezekből hajtogatjuk meg a csillagunk ágait az alábbiak szerint: 
1. A papírt hosszában félbehajtjuk. 2. Majd mind a négy sarkát behajtjuk a középvonal hajtáséléig. 3. A behajtott sarkokat visszanyitjuk és újra behajtjuk az előző hajtás során keletkezett vonalig.


4. Mind a négy sarkot újra behajtjuk középre a 2. pontban hajtott él mentén. 5. Az így keletkezett ferde oldalakat is középre hajtogatjuk. 6. A papírlap egyik végének mindkét oldalán újabb hajtást végzünk az előzőek szerint.


A másik végén pedig a csúcsot behajtogatjuk a 7. képen megrajzolt vonal mentén és így eljutunk a 8. képen látható állapotig. 9. Az így keletkezett két kis sarkocskát is behajtjuk középre. Ezzel elkészült a csillagunk első ága. Ugyanígy járjunk el a többi papírlappal is.


Miután mind a 16-tal elkészültünk, langyos vasalóval óvatosan vasaljuk át őket, majd vágjuk ki a csillag alapját képező mintát fekete kartonpapírból. A sablon az alábbi képen látható:


A fekete kartonlap minden háromágú csúcsára ragasszunk egy-egy meghajtogatott papírt hajtogatott oldalukkal felfelé.


Ezután keskeny vonalban ragasztózzuk be a fenti képen berajzolt szaggatott vonal mentén  a csillag alapját és ragasszuk fel rá a csillag többi ágát is. Várjuk meg, míg a ragasztó megszárad, majd az egyik csúcsánál fogva átlátszó ragasztószalaggal rögzítsük a csillagot az ablaküvegre és gyönyörködjünk. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése