2012. április 13., péntek

Filéhorgolás

Horgolási technikák 1. rész

Az elmúlt héten néhány levelet váltottam egy középiskolás osztálytársammal, Fabi Ildikóval. Így tudtam meg, hogy régi hobbija a horgolás, amit már évek óta profi módon űz. 



A munkáit meglátva úgy gondoltam, hogy mindenképpen érdemes bemutatni őket a nagyvilágnak, amit egy horgolással foglalkozó posztsorozat  keretében tervezek megtenni. 



Ildikónak még kislány korában az édesanyja mutatta meg a horgolás alapjait, a láncszem, a rövidpálca, az egyráhajtásos pálca készítésének módját, majd a többi tudnivalót már a maga érdeklődésének, szorgalmának köszönhetően, egyedül sajátította el. 



Azóta többféle horgolási technikában otthon van már, gyakorolja a filé-, a szalag-, a rece- és a pachwork horgolást. De kipróbálta a zsinórhorgolást és tervezi megtanulni a deltahorgolás és az írcsipke készítésének fortélyait is.



Ildikó a következőket írta nekem a filéhorgolásról:
"A filéhorgolás esetén nincsenek külön mintaelemek, hanem sorról sorra folyamatosan, egybe horgolunk. A munkát az összefüggő mintát alkotó sorok ismétlése adja. 



A végeredmény forma gazdag: kerek, ovális, négyszögletes, csillag alakú stb. Az így készült kézimunkát általában tálcakendőnek vagy kisebb méretű asztalokon asztalterítőnek szokták használni, de vitrinbe is elhelyezhetők." 














Színes filéhorgolások:








Végül pedig Ildikó egyik kedvence ez az érdekes formájú, kétszínű terítő:



Ha Neked is tetszenek Ildikó horgolt terítői, akkor kísérd figyelemmel a munkáit bemutató sorozatot, melynek következő részében a szalaghorgolás technikájával ismerkedünk meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése