2011. június 2., csütörtök

Dekorálás a KIKÁ-ban



 Májusban lehetőségem nyílt arra, hogy a KIKA egyik üzletében kiválaszthassam egy enteriőr dekorációját. A feladat első hallásra egyszerűnek tűnt, de hamar rá kellett döbbennem, hogy az sokkal összetettebb annál, mint gondoltam. Egy ilyen megbízásnál ugyanis figyelembe kell venni a bútorok színét, stílusát, hangulatát, de még a fal színét is.

 
Egy étkezőbútorral berendezett enteriőr dekorálása volt a feladatom. A sötétbarna, sok fényes üvegfelülettel rendelkező bútorok nagyvonalú, csillogó és elegáns kiegészítők után kiáltottak. Már csak az ennek a célnak legmegfelelőbb színekre kellett rátalálnom.


A KIKA kínálatát áttekintve először a festményekre bukkantam rá. Ezek színei adták az ötletet a többi kiegészítő kiválasztásához. A képekben egyaránt megtalálható volt a bútorok és a székek huzatának színe megspékelve egy kis ezüsttel. Így elsősorban különböző fehér árnyalatokat, mint a csontfehér, krémfehér és ezüstszínű kiegészítőket kerestem. 


Ez utóbbi választás több szempontból is szerencsésnek bizonyult. Egyrészt az ezüst dísztárgyak csillogó felülete jó összhangot hozott létre a berendezés fényes üvegborításaival, másrészt a szekrényben megvilágítva életet leheltek a bútorzatba, mélységet adtak neki. Mindezt fokozta, hogy az üvegpoharakon és az étkészleten is meg-megcsillantak a lámpák fényei.
Végeredményben a színükben visszafogott kiegészítők elegáns étkezővé varázsolták a koét.


Örültem ennek a munkának, mert belekóstolhattam abba, hogy milyen is lehet az egyik legnehezebb lakberendezői feladat, a tanácsadás. Mikor a régi, talán már meg is unt bútorokat szeretnénk feldobni egy kicsit.

Ha Anna munkájára is kíváncsi vagy, látogass el ide:  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése