2011. április 13., szerda

Egy kis színpszichológia


 Rég óta ismert, hogy a környezetünkben felelhető színek, hatással vannak hangulatunkra, általános közérzetünkre. A felkelő vagy lenyugvó Nap sárga, narancsvörös színei melegséget, örömöt sugároznak. Míg egy ködös, borús, szürke napon már a hideg színek láttán is fázni kezdünk, kedvtelenebbek leszünk. A színek és a hangulatunk közti szoros összefüggést a magyar nyelv is szépen kifejezi, pl. rózsaszínben látja a világot, sárga az irigységtől, zöld a méregtől, vörös a dühtől stb.


 A színeknek az egyénekre való hatását már az ókorban is megfigyelték. A világ több pontján találtak erre vonatkozó feljegyzéseket (pl. Mexikóban, Kínában, Perzsiában). Minden történelmi kornak és kultúrának megvolt a maga színrendszere, szín szimbolikája. Ebből néhány példa:
Az ókori Egyiptomban a vörös szín a sivatag, a sivatagi viharok, ez által a veszélyes elemek színe. A kéket a lélek hallhatatlanságával kapcsolták össze. A zöldet a termékenység színének tartották. A fehér az öröm, a fekete az alvilág, a sárga a Nap színe volt.


Az ókori görögöknél a vörösnek a halál szimbolikájában volt szerepe. (Spártában rendelet szólt arról, hogy a halott mellé csak vörös leplet és olajfa leveleket temethettek.) A kék a levegő színe volt. A zöldet hol a győzelem, hol a vereség kifejezésére használták.
A görög-római világban a bíbort csak nagy méltóságok, a nemesi réteg, a főpapok viselhették. Zeusz isten színe volt, a fenség, a nagylelkűség, a férfiasság jelképe lett.
Rómában narancs színű fátyol védte a jegyeseket a hűtlenségtől, így vált ez a szín a házastársi hűség jelképévé.
Kínában a legkedvesebb, legtiszteltebb szín a sárga, a császár színe volt.


 A színek személyiség-lélektani hatásának kutatási eredményeit ma már a szakemberek lépten-nyomon alkalmazzák is. (Pl. reklámok, logók színei stb.)
A színek először összbenyomást tesznek ránk, ekkor döntjük el, hogy az adott szín tetszik-e nekünk, vagy sem. A színpszichológia egyik ága azzal foglalkozik, hogy az egyes emberek hogyan reagálnak a különböző színekre, illetve, hogy ezekből a reakciókból milyen emberi tulajdonságokra következtethetünk. Vagyis szoros kapcsolat áll fenn a színválasztásunk és jellemünk között. Mint ahogyan mi is változunk életünk során, velünk változnak a kedvenc színeink is.


 Nagyon lényeges kérdés az alkalmazott színek aránya. Egy adott szín megfelelő mértékben pozitív, míg túl nagy felületen használva már negatív hatással lehet kedélyállapotunkra. Más-más színhatást érhetünk el, a különféle színek egymás mellé helyezésével, a fényviszonyok, a megvilágítás megváltoztatásával is. Ez hatással lehet az eredeti szín optikai és pszichológiai tulajdonságaira. Mindez a lakberendezés tekintetében is igen lényeges vizsgálati szempont lehet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése